Hubai László

Politikai regionalizáltság az 1998. évi országgyűlési képviselőválasztásokon

A választási eredményeket úgy fogjuk fel, mint a választópolgárok politikai irányultságára irányuló felmérést, amely egy meghatározott időpontban készült és a választópolgárok teljes körét érintette. A statisztikai elemzés lehetőségei közül itt csak a választási részvétellel, a listás és az egyéni támogatottság viszonyával és az eredmények területi eloszlásával foglalkozunk. A regionalitás vizsgálatához térinformatikai feldolgozást használunk.

A választási részvétel alakulása

A választásokon való részvétel az egész politikai rendszer szempontjából alapvető mozzanat, mert két fontos dologról tájékoztat. Mekkora a legitimitása a választások révén konstruálódott törvényhozó és végrehajtó hatalomnak, másrészt hosszabb távon az adott társadalom politikai civilizáltsági és részvételi hajlandóságáról is tájékoztat. A választásokon való megjelenést számos tényező határozza meg, ezek közül a legfontosabb a (tagolt) politikai közvélemény aktivitásra vagy távolmaradásra serkentő hatása. E hatást hosszabb idősoros választás esetén szezonálisként jellemezhetjük, amelyik a trendhez képest eltéríti a választói magatartást.

1990-ben a csődbe jutott rendszerből való kiábrándulás (és annak tagadásához kapcsolt remények) vitték az urnához a szavazókat. A baloldali voksolók jó része távol maradt vagy a nyugodt átmenetet ígérő MDF-re szavazott. 1994-ben a közhangulat nagyrészt leváltáspárti volt, a baloldali érzelmű szavazók aktivitása mellett a kormánytámogatók holdudvara kevésbé volt aktív. 1998-ban nem volt olyan erős a leváltó mentalitás, mint négy évvel korábban, ugyanakkor egyszerre volt jelen a jobboldali szavazótábor revans-vágya és a potenciális baloldali szavazók hezitálása. A szembenállás aktivizáló hatású volt, míg a tétovázás távolmaradást eredményezett. Az előző két választáson a részvétel kétharmad körüli volt, most ennél tíz százalékkal alacsonyabb. 1990-hez képest is csaknem félmillió, 1994-hez viszonyítva 900 ezer szavazó maradt távol. Ennek magyarázatát abban látjuk, hogy jelentősen megnőtt az olyan választópolgárok száma, akik sem a jobboldali pártokra, sem a kormány politikájának folytatására nem kívántak szavazni. Hogy mi változik a párt politikájában, arra nézve nem volt elég erős az üzenet és/vagy nem volt eléggé hihető.

1. táblázat

A választások legfontosabb adminisztratív adatai 1990-1998

A választójogosultak száma ezúttal meghaladta a 8 milliót, jelezve azt a demográfiai tényt, hogy a csökkenő népességszám mellett nőtt az idősebb korúak aránya. Az érvényes szavazatok száma folyamatosan nőtt, jelezve a választástechnika mind magasabb szintű elsajátítását.

A részvételi adatok (6. ábra) jelentős területi eltéréseket takarnak: míg a hajdúhadházi kerületben 40 százalékot sem érte el, addig öt budai kerületben a hetven százalékos arányt is meghaladta.[1] Az érvénytelen, ötven százalék alatti részvétel földrajzilag összefüggő területet alkot az Észak-Alföldön és Duna-Tisza közének nagyobb részén, míg a Dunántúlon mindössze egyetlen ilyen választókerület akadt. A megjelenés szorosan kapcsolódik a pártok eredményességéhez: minél többen mennek el, annál jobb a FIDESZ és annál rosszabb a kisgazdapárt támogatottsága.[2]

A politikát vizsgáló szakemberek MSZP bázisát fegyelmezettnek tartják, ezért tételezik, hogy az alacsony részvétel a szocialistáknak kedvez. Ezt az összefüggést kellően igazoltnak tartjuk, ugyanakkor a választási adatok azt mutatják, hogy a kormánykoalíció támogatottsága nem függött az urnáknál való megjelenéstől. E vizsgálatunknál jobb híján és erős egyszerűsítéssel „széles baloldal” alatt a valóságos baloldali pártokat (MSZP, MP, MSZDP) és a koalíciós partner SZDSZ együttesét értjük. Az 1. ábrán folyamatos vonallal azt mutatjuk be, hogy az egyes választókerületekben milyen arányú volt a részvétel a voksoláson. Pontokkal azt ábrázoltuk, hogy ugyanabban a kerületben milyen arányban szavaztak a „széles baloldalra”. Jól látható, hogy ez utóbbi zömében a 40-50 százalékos sávban mozog, függetlenül a választáson résztvevők arányától. Az első fordulóban tehát nem állt fenn az a tételezett összefüggés, hogy minél kevesebben mennek el szavazni, annál jobb a baloldalnak.A választási eredmények kialakulásában tehát jelentős szerepe volt a voksolástól távolmaradó, tétovázó potenciális baloldali szavazóknak.

1. ábra

Az urnában talált szavazatok és a "széles baloldalra" adott voksok aránya - listás 1. forduló

N=176 egyéni választókerület

Az első forduló eredményeinek ismerete és az egyre erősebben lábra kapó jobboldal-ellenes (negatív) kampány hatására a második fordulóban jelentősen megnőtt a baloldalra szavazók aránya. Minél kisebb arányban jelentek meg a második fordulóban, annál nagyobb volt a baloldal támogatottságának növekedése - és fordítva. Ez esetben már fennáll a tételezett összefüggés, az alacsony megjelenés kedvez a „baloldalnak”.

Úgy tűnik az MSZP vezetése nem volt felkészülve arra az esetre, ha a második fordulóban a verseny kétszereplőssé válik, megvalósul a jobboldal teljes összefogása.[3] A második fordulóban már csak az volt a kérdés, hogy a kétszereplőssé csupaszított alternatívák versenyében mennyi mozgósító-képesség van a kormánypártokban, illetve a baloldalon. A szocialista pártvezetés és a potenciális szavazótábor veszélyérzete csak itt talált egymásra, a második fordulóban az esetek több, mint 80 százalékában jobb eredmény született, mint előzőleg.

Ez a jobb eredmény azonban csak arra volt elegendő, hogy csökkentse a távolságot a két oldal között. A „baloldal” az első listás fordulóhoz képest a második fordulóban - gyakorlatilag változatlan megjelenés mellett mintegy százezer szavazattal szerzett többet, azonban ez is csak a voksok 46,54 százalékát jelentette.

2. táblázat

A két legfontosabb választási blokk adatai 1998

A versengés tehát már az első fordulóban eldőlt, a jobbközép választási szövetsége megelőzte az egész „széles baloldalt”. Amennyiben a szorosan együttműködő jobbközéphez még hozzávesszük a kooperációban közvetlenül részt nem vevő KDNP-t és az MDNP, valamint a MIÉP-et, még markánsabb a jobboldal előnye.

2. ábra

A "széles baloldal" egyéni jelöltjeire adott voksok aránya az 1. és a 2. fordulóban

N=175 egyéni választókerület

A 2. ábra megerősíti korábbi állításunkat, a választási eredmények ismerete és az MSZP negatív kampánya megtette mozgósító hatását, a kerületek több mint 80 százalékában jobb eredmény született a második fordulóban. A második fordulóra aktivizálódó száma az előbb említett százezernél is több lehetett, hiszen az SZDSZ szavazóinak jelentős része ez alkalommal (liberális jelölt híján, vagy éppen attól elpártolva) a jobboldal jelöltjére szavazott.

A lajstromos és az egyéni pártpreferenciák összehasonlítása

Az egyidejűleg leadott két szavazólap lehetőséget teremt arra, hogy a listákra és az ugyanazon pártot képviselő egyéni jelöltre leadott szavazatok arányát összehasonlítsuk. Az ezt bemutató diagramot úgy készítettük el, hogy az adott párt listájára leadott voksok arányát növekvő sorrendbe raktuk. A feltételek általában nem azonosak, hiszen ritka az az eset, amikor ugyanazon pártok egyéni és lajstromos jelöltjeire lehetett voksolni.

A pártokra jellemző diagramok áttekintése során két típust különíthetünk el. Az egyik esetben igen szoros a kapcsolat van, a listás és az egyéni eredmények között, míg más pártok esetében nagy az eltérés. Nincs mód az összes lényeges párt diagramjának bemutatására, így csak a két jellemző típura mutatunk be egy-egy példát. A legkisebb eltérést a zártabb társadalmi bázisú pártok, az FKGP, a MIÉP és a Munkáspárt mutatnak.

3. ábra

Az FKGP listás és egyéni szavazati arányai választókerületenként - 1. Forduló

N=175 egyéni választókerület

Az FKGP egyéni jelöltjeinek a párt lajstromához viszonyított eredménye között az eltérés kicsi, a leginkább kiegyenlített a vizsgált pártok közül. A MIÉP jelöltjei kb. az 5 százalékos határig alulpreferáltak a listás arányhoz képest. Utána a kép kiegyenlített, a személyi támogatottságok átlaga megfelel a listásénak. A MIÉP parlamentbe kerülése miatt számítani lehet arra, hogy a most igen gyenge teljesítményt nyújtó területeken javulni fog. (Most öt-hatszoros a különbség az alsó és a felső értékek között!) A Munkáspárt esetében a kisgazdapárthoz hasonló kiegyenlítettség a jellemző, bár fontos, hogy itt egy kb. háromszor kisebb és talán zártabb társadalmi bázisú pártról van szó.

A nagy eltéréseket felmutató pártok közül az SZDSZ diagramját mutatjuk be. Feltűnő, hogy egyéni jelöltjei jóval jobban szerepeltek, mint amit azonos helyen a listás támogatás mutat. A liberális párt kis társadalmi támogatottsággal rendelkezik és széles körben elutasított, ugyanakkor a pártot személyükben reprezentálók átlagban mintegy két és fél százalékkal jobb eredményt értek el. Másképpen fogalmazva a konkrét liberális jelölt jóval kevésbé elutasított, mint maga a liberális párt.

4. ábra

Az SZDSZ listás és egyéni szavazati arányai választókerületenként - 1. forduló

N=176 egyéni választókerület

Az MSZP esetében fordított a helyzet, a szavazók feltűnően nagyobb (2,5 százalékkal) arányban adták le voksaikat a párt listáira, mint az egyéni jelöltjeire. Másképpen szólva: a párt sokkal inkább elfogadott, mint a pártot helyben megtestesítő jelöltek. Az „elvont” szocialistát sokkal jobban szeretik, mint a „konkrét” szocialistát. Az összefüggést akkor is fennállónak tartjuk, ha figyelembe vesszük, hogy a munkáspárti szavazók és a függetlenek támogatóinak egy része is a szocialista listára voksolt.

A Fidesz-MDF páros jelöltjeit a választási paktum miatt együtt érdemes vizsgálni. Az egyéni jelöltek együttes támogatottsága lényegesen alacsonyabb, mint a listáké. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a kisebb jobboldali pártok szavazóinak egy része lajstromos voksát átadta a jövendő kormánykoalíció pártjainak. Bizonyára az SZDSZ egyéni jelöltjeinek szimpatizánsai körében sem volt ritka az, hogy listán a szabadelvű arcot is mutató FIDESZ-t részesítették előnyben.

A legjobb egyéni támogatottságot azok a jelöltek tudhatták maguk mögött, akik országos pozícióval (befolyással és ismertséggel) rendelkeztek, ugyanakkor jelenlétük helyben is számon tartott (kijárás és személyes megjelenés). A személyes jelenlét gyakoriságának fontossága magától értetődően fontos és pozitív mozzanat, a helyi lobbizás azonban a politikai demokrácia egészének szempontjából inkább tehertételt jelentő mozzanat.

A támogatottság megítélésénél fontos az adott kerület történelmi tradíciója is, az elért eredmény csak az adott körzet korábbi teljesítményének ismeretében minősíthető. Ugyancsak figyelemreméltó, hogy a korrupcióval hírbe hozott jelöltek ellentmondásos szereplése. Voltak olyan kerületek, ahol elhitték és a szokásnál is kevesebb szavazatot kapott a jelölt és pártja, máshol éppen ellenkezőleg, a támadások hatására nőtt a támogatottság.

A pártok listás adatait szemlélve a listás és egyéni jelöltekre leadott szavazatok közötti többféle összefüggés érvényesül egyszerre. A fő tendencia a kölcsönös reprezentáció: az egyéni jelölt és pártja kölcsönösen feltételezik egymást. Ehhez mérten kisebb a jelentősége annak, hogy az egyéni jelölt személyisége eltéríti a várható szavazati arányt, azaz adott párt lajstromos eredményét is feljavíthatja egy jól megválasztott jelölt. Az előző választásokhoz képest a területi különbségek kiegyenlítődtek, ugyanakkor elmozdulás tapasztalható a személyiség felértékelődése, a jelölt helybéli megítélése irányában.

A pártok támogatottságának területi eltérése

Az országos választási arányok olyan számított eredményt jelentenek, amelyek a valóságosan csak kevés választókerületet jellemeznek. Ahhoz, hogy ennél részletesebb képet kapjunk, (lehet, de) nem kell minden egyes választókerületet (települést, szavazókört) külön-külön megvizsgálnunk. Elegendő és a megértést nagyban megkönnyíti, ha az egyéni választókerületek eredményeit valamilyen szempont szerint tipizáljuk. A tipizáláshoz a listás szavazás eredményeit használtuk fel, mert a rendelkezésre álló választási adatok közül ezzel közelíthető legjobban a valóságos politikai tagoltság. A területi eloszlást kartogramokon – választási térképeken – mutatjuk be.

A választói pártpreferenciák regionalizáltsága nem azonos a természetföldrajzi beosztással, a politikai tagoltság jellemzőiről igen keveset mond, ha a Dél-Dunántúlról vagy Észak-Magyarországról beszélünk. A politikai irányultságok területi mintázata azonban mégsem teljesen független a természeti adottságoktól. Csak kiragadott példaként: a nyersanyagban gazdag területeken ipar települ, a foglalkoztatottak nagy része munkás, ennek következtében más területekhez képest kiemelkedően magas a baloldali pártválasztás. A választói magatartásnak még így is csak egyik, bár fontos tényezője a foglalkozási csoporthoz való tartozás, de erősen hathat még a vallási, vagyoni, műveltségi faktor, sőt a történelmi tradíció is. 

Az egyes kartogramok beosztását úgy alakítottuk ki, hogy a minimális és a maximális választási eredményeket különbségét öt egyenlő részre osztottuk.[4] A kartogramok jelmagyarázata mellett feltüntettük az egyes intervallumokba tartozó választókerületek számát, ezáltal egy 5 osztású, az adott párt eredményeit ábrázoló hisztogram rajzolható.

Az MSZP esetében (7. ábra) egyszerűbb meghatározni a gyengébb szereplés regionalitását. A Dunántúl észak-nyugati része, a Kiskunság közepe és Budának a két világháború között is az úri középosztályok által lakott részei baloldali tradíció nélküliek. Erős viszont a párt a hagyományosan baloldali területeken: Dél-Pesten és Angyalföldön-Újpesten, az iparvidékeken: borsod-nógrádi iparmedencében és az egykori szocialista városokban. Agrárvidéken is vannak erős befolyási övezetek: a Dunántúli dombságon, Jász-Nagykun-Szolnok megye közepén és Hajdú-Bihar déli részén. Egy kisebb régión belül a városias vagy falusias jellegnek általában nincs meghatározó szerepe a párt támogatottságában.

A FIDESZ-MPP (8. ábra) elsődleges bázisa a Dunántúl észak-nyugati része, itt szinte teljes egészében átvette az SZDSZ korábbi szerepét. A fővárosban a budai oldal kerületei mellett a megyei városok nagyobb részében is jól szerepelt. Kisebb a párt befolyása az iparvidékeken és ott, ahol tradicionálisan igen magas a kisgazdák támogatottsága. Gyenge a listás teljesítmény azokban a választókerületekben, ahol a közös egyéni jelöltet az MDF nevezte meg. Az összefüggés természetesen fordított, ahol a FIDESZ gyengének érezte pozícióit, ott engedte át a jelöltállítást az MDF-nek.

Az FKGP (9. ábra) legjobb eredményeit Szatmárban, a Kiskunság középső részén és a Viharsarokban érte el. E területeken a kisgazdák hosszú időre visszatekintő tradíciókra hivatkozhatnak. Hagyományosan magas a párt befolyása a Dél-Dunántúlon, ehhez képest most gyengülni látszik, viszont Zalában és környékén sokan voksoltak a pártra. A területi eloszlásból is jól látszik a párt agrárjellege, a párt átlagához képest szerény a támogatottság a fővárosban és környékén, az iparvidékeken, illetve szinte az összes megyei jogú városban.

Az SZDSZ (10. ábra) három legjobb kerülete speciális eset: a főváros V. kerülete kormányzati negyed, Szigetszentmiklóson a pártelnök Kuncze Gábor szerzett harmadízben mandátumot, hasonlóan a jászberényi kerületben induló földművelési Kis Zoltánhoz. A Dunántúl nyugati részén  igen nagy a liberálisok vesztesége. A támogatottság területi eloszlása igen heterogén – eltérően a korábbi két választástól – nehéz rendezőelvet találni. A városokban általában valamelyest jobb a támogatottság, a főváros kivételével a pártnak a kispártiság problémáival kell megküzdene. A történeti tradíciónak itt is komoly szerepe van, főváros mai területén a harmincas évek közepéig 15 százalék körüli volt a liberális pártok támogatottsága.

A MIÉP (11. ábra) legjobb  eredményeit az ország centrumában érte el. Kimagaslóak a budai és a belvárosi kerületek, valamint a főváros északi és nyugati környezete. Hajdú-Bihar megye területének nagy része szintén a párt erős bázisát jelenti. Általában a városokban erősebb a támogatottság, mint a kisebb településeken. Nem egyszerűen a rendszerváltás veszteseinek pártja, hanem az alsó középosztályé. A deprimált területeken Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Békés megyében a párt igen rosszul szerepelt. 

A kisebb pártok estében nincs módunk arra, hogy külön térképeket közöljünk. Területi mintázatuk azonban nem túl bonyolult, ezért pusztán szöveges közléssel is jól leírhatóak.

A Munkáspárt 37 választókerületben ért el öt százaléknál jobb listás eredményt. A három kimagasló támogatottságú egyéni választókerület Nógrád megye keleti részén található: Salgótarján (16,58), Pásztó (11,91) és Szécsény (9,28). A párt a borsod-nógrádi iparmedence egész területén jól szerepelt. A másik relatíve magas támogatottságú régió Békés megye. E két fő bázist összekötő szalagon belül is jók az eredmények. E munkáspárti régión kívül mindössze hat kerület mutat számottevő támogatást: a Dunántúlon Komló és Tatabánya, valamint a fővárosban Angyalföld (Bp. 19. és 20.), Csepel (Bp. 30.) és Kispest (Bp. 13.). A felsorolt körzetek megfelelnek a munkásmozgalom radikális szárnya hagyományainak, a II. világháború után itt kapta a legnagyobb támogatást a Magyar Kommunista Párt.

Az MDF lajstroma 14 kerületben kapott több mint öt százalék feletti támogatást. Legjobban Tiszakécskén szerepeltek (15,97 százalék), itt volt – FIDESZ-es ellenfél nélküli – egyéni jelölt Lezsák Sándor pártelnök. Az 5-10 százalékos mezőbe olyan kerületek kerültek, ahol a párt ismert vezetői (közös MDF-FIDESZ jelöltként) indultak. Általában az ismert személyiségek egyéni indulása húzóhatást eredményezett a listás szavazatokban is. A 14 vezérkerületből kilencen egyéni képviselők lettek, ketten FIDESZ-es ellenfél nélkül, a többek pedig közös jelöltekként. Ily módon került a párt vezérkara a parlamentbe: Lezsák mellett Dávid Ibolya (Tamási), Gémesi György Gödöllő), Csapodi Miklós (Budapest 15.), Medgyasszay László (Győr 1.), Balsai István (Budapest 2.). A párt eredményeinek területi eloszlásában vannak ugyan összefüggő területek, közös vonásuk a FIDESZ támogatottságának alacsony szintje.

A KDNP 14 kerületben ért el 5-7 százalékos listás eredményt. Figyelemre méltó az Esztergom- Balassagyarmat - Szob - Szécsény terület, amely a párt legjobb régiója. E terület (Nógrád-Hont vármegye keleti része a Duna túloldalán fekvő érseki székhellyel együtt) már száz éve is a politikai katolicizmus hagyományosan erős övezetének számított. A KDNP sorsát megpecsételte a párt kettészakadása és a Kereszténydemokrata Szövetség integrálódása a FIDESZ-be. A fent említett régiót éppen a KDSZ segítségével sikerült a FIDESZ-nek elhódítania: az egyéni győztesek kizárt kereszténydemokraták (Latorcai János - Esztergom, Harrach Péter - Szob, Surján László - Szécsény.

Az MDNP egyetlen kerületben sem került a bűvös 5 százalék fölé. Bázisa még a fővároson belül is erősen korlátozott térbeli kiterjedésű: a 3-5 százalékos zónába eső 10 kerületből hat a budai oldalra, kettő a szűkebb belvárosra esik. Az MDNP esetében is érvényesült a személyiség húzó hatása a lajstromos szavazatokra: az említett helyeken indultak a párt ismert vezetői (Katona Tamás, Pusztai Erzsébet, Szabó Iván, Zsigmond Attila)

A regionalitás összetett minősítési lehetőségei

Az eddig közölt térképek egy-egy párt területi eltéréseit mutatta be. Ez az ábrázolási mód azonban nem alkalmas az együttállások, sajátos pártkombinációk együttes ábrázolására. Vannak azonban olyan vizsgálati módszerek is, amelyek integráltan mutatják be a különböző kombinációkat. Ezen megközelítési módok más-más oldalról mutatják be a valóságos politikai tagoltságot, hiszen a 176  választókerület különböző eredményeit néhány csoportba kell összefoglalnunk.

A képviselők pártállásának ábrázolása (12. ábra) csak áttételesen alkalmas a politikai irányultság regionalitásának vizsgálatára. Ebben az esetben ugyanis csak a nyertesek láttathatók, s egy győzelem nagyon különböző végjátékot (jelöltek száma, pártkoalíciók) takarhat. Az egyik szélsőérték a már az első fordulóban Hódmezővásárhelyen győztes Rapcsák András, míg a második fordulóban 40 százalék alatti relatív többséggel került a parlamentbe a FIDESZ és az MSZP 3-3 képviselője. Az MSZP képviselőinek területi eloszlása jól követi a párt támogatottságának értékeit. A jobboldalon a választások, majd a második forduló előtt megkötött paktumok határozzák meg azt, milyen párthoz tartozhat a megválasztott képviselő. Természetesen a megegyezések megkötésénél figyelemmel voltak arra is, melyik párt hol rendelkezik erős támogatottsággal.

A választási küzdelem lényegében két pártkoalíció között folyt. A két erőcsoport befolyása vizsgálható úgy is, hogy választási arányaik különbségét ábrázoljuk (13. ábra). Az első forduló listás voksolása során 51 kerületben mutatott többséget az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció, míg 125-ben a kormányzás átvételét megcélzó jobbközép ellenfele állt jobban. A főváros 32 választókerületéből 26-ban a kormánykoalíció állt jobban, ez az összes ilyen eset felét jelenti! A másik jelentős terület egy kulcsra emlékeztető alakzat, amely a borsod-nógrádi iparmedencétől az Alföld közepéig terjed. Ilyen dominanciát találunk még Komárom-Esztergom és Baranya egyes részein. A kormányra került jobbközép jelentős erős fölénye érvényesül a Dunántúl északnyugati részén és a Duna-Tisza közén. 

Létezik olyan statisztikai módszer, melynek segítségével igen jól áttekinthető képet kaphatunk az egyes választókerületekre jellemző kombinációkról. A klaszteranalízis során az egymáshoz közel álló  eredményeket egy matematikai eljárás segítségével csoportosítjuk az általunk meghatározott számú csoportba (klaszterbe). Így a különböző politikai irányultságok sajátos együttesét mutató politikai régiókat kapunk.

A választásokon 12 párt állított listát, s listáról öt párt jutott a parlamentbe. Hatodikként a 4 százalékot átlépő Munkáspártot, hetedikként pedig a három százalékos, de egyéni képviselőket bejuttató MDF-et is felvettük. Így az érvényes szavazatok 94,80 százalékát reprezentálja a vizsgálat. A kialakítandó csoportok (klaszterek) számát jelen esetben négyben állapítottuk meg.[5]

3. táblázat

Pártok  választási eredményei klaszterenként - 1998 listás

N=176 egyéni választókerületben, százalékban

Az eljárás meghatározza az adott klaszterbe tartozó választókerületeket és a rájuk leginkább jellemző választási eredményeket is, ezek az ún. centrumokat. [6]A fenti szokásosan közölt jellemzők mellett a táblázatba néhány egy új oszlopot is felvettünk. A részvételi arány azt mutatja meg, hogy az adott csoportban a választójogosultak milyen arányban vettek részt a szavazáson. A súlyszám jelzi, milyen az egyes csoportokba tartozó szavazók aránya a csaknem négy és fél-millió szavazó állampolgár körében. Az index oszlop arról tájékoztat, hogy az adott csoportban a választáson megjelenők aránya hogyan viszonyul összes szavazópolgárai arányához.

Az egyes csoportok jellemzése során két adatsor együttes figyelembevételére van szükség: az egyes pártok adott klaszterre jellemző támogatottságát és ennek eltérését az adott párt országos átlagától való eltérését. Például az 4. számú csoport (klaszter) legfontosabb jellemzője a kisgazdapárt igen jó szereplése: 14 százalékos országos átlagához képest 21 százalékos jellemző érték. E kiugró teljesítményével is marad harmadik helyen a pártok sorában. A legerősebb itt az MSZP saját átlagánál valamivel gyengébb eredményével, a második helyezett FIDESZ támogatottsága pedig ebben a csoportban a legkisebb. Az SZDSZ is itt a legrosszabb, a MIÉP teljesítménye is gyenge. A könnyebb követhetőség kedvéért diagramban is bemutatjuk az egyes csoportok jellemzőit, majd a klasztereket számítógépes térinformatika segítségével kartogramon mutatjuk be (14. ábra).

5. ábra

A pártok országos értékétől való eltérése a klaszterekben

(százalékban)

Az 1. számú klaszterbe 40 egyéni választókerület került, s ide tartozik a szavazók 23 százaléka. A részvétel egy százalékkal volt magasabb az országos átlagnál (57,21). Ez az egyetlen klaszter, amelyben a FIDESZ legjobb eredményével (33,08) az első helyre került, öt százalékkal megelőzve a leggyengébb támogatottsággal rendelkező szocialistákat (28,26). A két nagy párt mögött egy középpárt, a saját átlagán felüli eredményt mutató kisgazdapárt (15,27). A következő négy szervezet már kispárt, az országos képnek megfelelő sorrendben, valamennyien átlaguk alatti támogatással. Az ilyen választókerületek történelmi sajátossága, hogy amíg a baloldali-szociáldemokrata tradíció igen gyenge, addig a politikai katolicizmus évszázados hagyományokkal rendelkezik a Dunántúl északnyugati negyedén és a régi Nógrád-Hont megye nyugati részén. 

A 2. számú csoportban 42 választókerületet találunk, amely a szavazók 28 százalékát reprezentálja. A választási aktivitás kimagasló (62,21 százalék), hat százalékkal magasabb az országosnál. A 111 százalékos index jelzi, hogy a magas választási részvétel miatt a csoport több mint 10 százalékkal felülreprezentált a választójogosultakhoz képest. Két közel azonos befolyású 30-31 százalékos vetélytárs, az MSZP átlag alatti befolyása mellett átlag feletti Fidesz támogatottság társul. A két nagy mellett három 8-10 százalékos középpártot találunk: a harmadik helyre feljövő SZDSZ (10,26),  az FKGP (9,15) és MIÉP (7,83) sorrendben. Az MDF 3,70-es legjobb teljesítményével itt sem képvisel jelentős erőt. A kisgazdák itt szerepeltek a legrosszabbul, a másik két párt viszont itt érte el legjobb eredményét. Az e csoportra jellemző igen erős liberális - MIÉP szembenállás földrajzilag igen jól lokalizálható. A csoportra jellemző a városiasultság magas foka: a budai kerületek és a belváros, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc és Szeged belvárosi része. Szinte kizárólag városi választókerületekről van szó, a főváros és tágabb környéke 27 választókerülete területileg is összefüggő, míg a többi szigetszerűen helyezkedik el! Feltehetőleg tovább tart a polgárosodás sikeresei és a tulajdonlástól-karriertől távolmaradt alsó középosztálybeliek éles szembenállásat.

A 3. számú csoport 52 választókerülettel a legnagyobb, az érvényesen szavazók 29 százalékát képviseli. A részvétel 1 százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál (55,17). Az MSZP messze a legjobb támogatottsággal (37,30) rendelkezik, miközben a Fideszé igen alacsony (24,85), a kisgazdapárté valamivel átlag alatti (12,35). Ez az egyetlen csoport, ahol a Munkáspárt is eléri a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékot. Ezek hagyományosan erős baloldali befolyással rendelkező, magas az ipari lakosságú területek: Dél-Pest szinte teljes egészében, a XIII-XIV. kerület, a borsod-nógrádi és a dorog-tatabányai iparmedence. Ide tartoznak a korábban szocialista városoknak nevezett települések: Dunaújváros, Kazincbarcika, Ózd, Paks, Tatabánya, Tiszaújváros. A csoport kisebb részben baloldali hagyománnyal is rendelkező, agrár-ipari vidék (Heves megye, Szolnok város, Nyíregyháza, Kaposvár, Dombóvár).

A 4. számú csoport 42 választókerületébe tartozik az érvényesen szavazók 20 százaléka. A csoportot kimagaslóan alacsony, átlagban az érvényességet alig elérő (50,30 százalék) alatti részvétel jellemzi. Az index 89 százalékos, tehát az alacsony részvétel miatt több mint 10 százalékot csökkent a részvevők súlya a választójogosultakhoz képest. Átlag alatti MSZP (31,24) befolyása, a Fidesz itt leggyengébb (24,59), viszont nagyon erős az FKGP (21,02). E három nagypárt mellett a többiek 4-5 százalékos kispártok. A csoport jellegadóan agrárvidék, azok a toposzok, ahol a kisgazdapárt tradicionálisan is nagy befolyással rendelkezett. Legnagyobb részt ide tartozik az Alföld (a Kiskunság kivételével), Somogy és dél-Baranya. E klaszterben alapvető szerepe van a város-falu dimenziónak.

A régiók területe általában összefüggő, de természetesen gyakoriak az adott területtől elütő, „zárvány” körzetek is. Számos további szempontból is vizsgálhatóak a kerületek. Például a püspöki székhelyeken rendre nem találunk baloldali dominanciát, az egy Kaposvár kivételével. Kaposvár mint püspöki székhely alig egy évtizedes múltra tekint vissza.

A csoportok rövid jellemzéséből is kiderül a történeti tradíció fontossága és folyamatossága. A politikai mentalitás lassan változó képződmény. A választókerületi eredményekben jelentős szerepe van a hosszabb ideje kialakult és jelenlévő történelmi tradícióknak, a melyek bonyolult gazdasági és társadalmi tényezők hatására alakultak ki és a politizálás „genetikai” kódjaként rögzültek. A környezet és a körülmények határozzák meg, hogy e kód milyen politikai magatartásmintát eredményez.

Lábjegyzetek:

[1] Az 1990-es választásokon is a budai kerületek mutatták a legnagyobb aktivitást, ide esik az a három kerület, ahol kimagasló, 80 százalék feletti volt a részvétel. Az úrnáknál megjelentek arányának területi mintázata nagymértékű stabilitást mutat. Akkor 5 kerületben volt érvénytelen az első forduló, a most is legkisebb aktivitást felmutató hajdúhadházi kerülettől északra egy összefüggő szalagot alkotva kelet-Szabolcsban. A szomszédos szatmári (és beregi) részek történetileg inkább a Viharsarokkal mutatnak hasonlóságot, s nem a szomszédos Szabolccsal.

[2] A részvétel korrelációs adatai 0,01 szignifikanciaszinten: Fidesz 0,692, FKGP -0,719, MDF 0,138, MIÉP 0,494, MSZP -0,162, SZDSZ 0,547.

[3] Arra nézve, hogy mit jelent a két jelöltre egyszerűsödő második forduló a szocialista pártelnöknek közvetlen tapasztalatok is voltak. Horn Gyula az 1990-es választásokon Balatonbogláron az első fordulóban 32,82 százalékkal toronymagasan vezetett, ám a második fordulóban minden más jelölt visszalépett, így a kétszereplőssé vált versenyt Gaál Antal MDF 54,53 százalékkal nyert.

[4] Az egyes pártok esetében a választási eredmények skáláját a minimális és a maximális támogatottság figyelembevételével végeztük el. Az így kapott intervallumot öt egyenlő osztásközt alakítottunk ki. Amennyiben az alsó, vagy a felső két intervallumba nem találtuk meg az esetek 10 százalékát, akkor addig csökkentettük a lépcsőzést, amíg e feltételnek nem felelt meg.

[5] A klaszterszámítást öt elemmel is elvégeztük, azonban az egyik csoportba mindössze egy választókerület került. Hat klaszter esetén is találunk egy csoportot, amelybe csak 3 egyéni választókerület jutna.

[6] Klaszterek centrumainak távolsága 1998-ban:

	1	2	3	4
1	0,00
2	9,03	0,00
3	12,77	9,62	0,00
4	10,78	14,27	10,93	0,00

In: Magyarország politikai évkönyve 1998-ról. Szerk.: Kurtán Sándor, Sándor Péter, Vass László. Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, Bp., 1999., 180–200.