Hubai László

Választási földrajz

A választási földrajz része a ma már tudományként számon tartott politikai földrajznak. A XIX. század végén francia kutatók figyeltek fel arra, hogy a választási eredmények adott régiókban nagyfokú állandóságot mutatnak [1]. Ez lett a kiindulópontja annak választási földrajznak, amely már szisztematikusan vizsgálta az imént jelzett problémát. A jelenség, - önálló megnevezés nélkül - a népképviseleti rendszerben mindig is része volt a politikai tervezésnek. Sőt, ezt jóval megelőző története van, elég csak a magyar gyakorlatra gondolni, a rendi országgyűlés tekintélyes részét alkotó nemesemberek a vármegyék küldöttei voltak. Az évezredes megyerendszer pedig nemcsak közigazgatási, hanem gyakran önálló politikai entitás is volt.

A népképviseleten alapuló parlamentek általában területi elven rekrutálódnak. Vannak persze kivételek is, olyan államok, ahol az ország egyetlen választókerület. Ilyen például az izraeli vagy a holland parlament, s ez a gyakorlat az Európa Parlament választásain. A tiszta területi elvtől eltérő megoldások is léteznek, nemzetiségi vagy vallási alapon. Például Új-Zélandon a szinte mindenütt kisebbségben lévő maorik - létszámarányuknak megfelelően - saját listájukról küldenek képviselőket a parlamentbe. A szomszédos Szlovéniában pedig létszámaránytól függetlenül a magyar és az olasz kisebbség egy-egy biztos mandátummal rendelkezik.

A választási rendszer alapja többségében mégis a földrajzi elv, legyen szó akár egyéni, akár listás választókerületekről, vagy ezek valamilyen kombinációjáról. Ennek több oka van. Egyrészt a képviselő és a választó közötti közvetlen kapcsolat a legkönynyebben a lakóhelyen valósítható meg, akár a képviselőválasztáskor, akár a ciklus közbeni kapcsolattartásban (képviselői beszámolók, fogadóórák, területi lobbizás). Másrészt a választások adminisztratív munkájának nagyobb része a közigazgatási apparátusra hárul, amely magától adódóan területi elven épül fel.

A választási földrajzot többé-kevésbé természet és társadalom-földrajzi tényezők is meghatározzák. Ahol a föld mélye ércet vagy ásványkincseket rejt, oda ipar települ, nagy az esély a várossá fejlődésre, amely egyrészt létszámánál fogva önálló választókerületet alkothat, másrészt pedig a foglalkoztatottak döntő többségének munkás mivolta baloldali pártpreferenciaként dominálhat. Hasonló a helyzet a mezőgazdaságilag művelhető területeken is, ahol elsősorban a domborzati viszonyok határozzák meg a települések nagyságát, így a választókerülethez tartozó települések számát is. Szintén van jelentősége a vízrajzi tényezőknek, ahol több folyó összefolyik, vagy a fő szállítási kereskedelmi útvonalak összefutnak, ott szintén nagy a valószínűsége a városiasodásnak. A település nagysága - amelyet természetföldrajzi adottságok is befolyásolnak - önmagában is kihat a választói magatartásra. Egy nagyobb város urbanizáltsági foka, a foglalkozási struktúra sokrétűsége, a különböző kultúrák szimbiózisa vagy egymás mellett élése plurálissá teszi a politikai viszonyokat is. A város nagysága, az abból következő polgárosultság és társadalmi tagozódás nagy valószínűséggel többféle politikai mentalitást alakít ki. Napjainkban természetesen ezek hatása jóval kisebb, mint a döntően agrár-, majd ipari-agrár termelés dominanciájakor, hatása azonban ma sem elhanyagolható. Például az egykori szocialista városok ma is szinte kizárólag a baloldali pártoknak jelentenek biztos mandátumokat. E széles sodrású gazdasági, politikai és társadalmi folyamatoknak a választói mentalitásra gyakorolt hatása további kutatást igénylő feladat.

Választási földrajz a választási rendszer kialakításakor

A választási rendszer kialakítása a mindenkori politikai elit akaratának megfelelően történik, akár kényszerből kompromisszumos úton, akár egy vagy két párt dominanciája révén születik meg a döntés. A választási rendszer egyik sarkalatos kérdése a választókerületek kialakítása. A választójog egyenlőségéből az is következik, hogy a választókerületekben azonos számú választójogosult szerezhessen egy mandátumot. Másképpen fogalmazva egy mandátumért mindenütt ugyanannyi szavazattal kelljen fizetni.

A dualizmus időszakában (az összlakossághoz viszonyítva általában 7 százalékos választójogosultság mellett) nem volt ritka a választókerületek közötti 60-80 szoros eltérés is [2]. A Horthy-korszakban ez számottevően mérséklődött, ám továbbra is igen magas volt. A korábbi igen nagy eltéréseket - figyelembe véve a választójogosultak számának radikális növekedését - még 1922-ben felszámolták. A megmaradt, igen kis létszámú választókerületek a trianoni határ mellett fekvő ún. csonka kerületek voltak. Mindez egyfelől annak a szimbolikus politikai jelzése volt, hogy kormányzat nem hajlandó elfogadni a trianoni határvonalat. Másfelől a csonka kerületek lakosságának körében igen erős volt a revíziós igény, így e kerületekben biztos kormánypárti mandátumokra lehetett számítani, gyakran az ellenfél nélküli, ún. egyhangú szavazáson.

Az 1938. évi választási törvény - a korábbiakhoz képest - jelentősen mérsékelte a területi eltéréseket, azonban az egyenlőségtől még mindig messze volt. Az egyéni választókerületek kiegyenlítése mellett azonban újabb aránytalanságokat is beépítettek a rendszerbe. A "Budapest-környék" listás választókerületben, az Újpesttől Csepelig húzódó gyűrű 22 településén rendkívül erős volt a szociáldemokraták és a liberálisok támogatottsága. Itt 1922-ben még csak 1,3-szoros volt az eltérés a fővárosi átlaghoz képest, ezt az 1938-as törvény 2,4- szeresére növelte. Más, szintén a választási földrajz témakörébe tartozó "korrekciókat" is beépítettek a rendszerbe. A vármegyék területén bevezették a kétszavazólapos rendszert, míg a Horthy korszakban mindvégig titkosan szavazó fővárosban és a 7 többmandátumos törvényhatósági jogú városban nem alakítottak ki egyéni választókerületeket, így az itt lakó választó csak egy listás szavazólapot kapott. Ez azt jelentette, hogy a vidéki szavazó 58 százalékkal értékesebb volt, szavazata ennyivel többet nyomott a latba egy mandátum megszerzésénél. Az egyenlőség követelménye a lajstromos kerületekben is súlyosan sérült: az erősen kormánypárti vármegyék (Szabolcs-Ung és Jász-Nagykun-Szolnok) többletmandátumokhoz jutottak. A módszert az ellenkező irányban is alkalmazták: "mandátumelvonással" büntették Békés megyét (mindig sok volt az ellenzéki jelölt), Tolna és Somogy az erős kisgazda befolyás miatt lett diszpreferált, Fejér és Veszprém megye pedig a szélsőjobboldali előretörés miatt kapott az arányostól leginkább eltérő mandátumokat. [3]

Az egyszerű alapelvet - minden mandátumért ugyanannyi szavazattal kelljen fizetni - a gyakorlatban a politikai osztály szempontjai figyelembe vétele nélkül is - rendkívül nehéz megvalósítani. A választókerület kialakításakor számos célfüggvénynek kell megfelelni, illetve további szempontokat is érvényesíteni kell. A magyar közigazgatás hagyományai miatt nem lehet megkerülni a több mint ezer éves megyerendszert. Csak egyetlen példa volt arra, hogy egyéni választókerület átlépte volna a megyehatárt! [4] Ez a tényező eleve korlátot szab annak, hogy az egyéni választókerületekhez azonos számú választó tartozzon. Figyelembe kell venni a kialakult vidéki infrastruktúrát, amelyet nagyobbrészt az emberek maguk alakítottak ki vagy hosszabb ideje megtanultak hozzá alkalmazkodni. Ezek általában a korábban kialakult piacközpontok, ahová később iskolák, kórházak, közigazgatási intézmények települtek. Aprófalvas térségekben fontos az is, hogy biztosítva legyen a választópolgár és képviselője közötti rendszeres találkozás lehetősége. [5] Budapesten sem szerencsés a közigazgatási kerületek átmetszése, a 32 EVK-ból mindössze 5 esetben kellett ezzel a megoldással élni, éppen az átlagtól való túlzott eltérések elkerülése végett.

A fenti szempontok egyikében sem számoltunk a politikai érdekérvényesítés lehetőségeivel. A történelmi példák mellőzésével, csak a jelenlegi választási rendszer kialakításánál történteket ismertetjük. A Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon a felek 374 képviselőben egyeztek meg. Közben azonban megszűnt az MSZMP, a képviselőket már nem kötötte a frakciófegyelem. Így elérték, hogy az egyéni választókerületek száma a tervezett 152-höz képest 24-el nőjön, így alakult ki a 176 EVK.

A sokféle hatás következtében az egyéni választókerületek között jelentős különbség alakult ki. A 2002. évi végleges névjegyzék alapján az egy EVK-hoz tartozó választójogosultak száma átlagban 45 802. Ettől az átlagtól azonban jelentős eltérések vannak. A Veszprém megyei 6. sz. EVK-ban (Veszprém város egyik része) mindössze 27 335 volt a választójogosultak száma, addig a Budapest 25. sz. EVK-ban [6] (XVII. kerület) 64 200. A két szélsőérték közötti arány 2,35. Ez a mai körülmények között már meglehetősen egyenlőtlennek mondható. Ha az alsó és felső decilist is megvizsgáljuk, a legnagyobb 18 EVK-ban átlagban valamivel kevesebb, mint 60 ezer (59 346) választójogosultat találunk, míg a legkisebb létszámú 18 EVK átlaga alig több mint 34 ezer (34 146). Itt az aránytalanság mértéke 1,74, ami szintén túlzottnak mondható.

Jóval több információt nyerhetünk a fentebb található hisztogramból. A hisztogram a gyakoriság adatainak megjelenítésére szolgáló oszlopdiagram. A vízszintes tengelyen a választójogosultak létszámát 5 ezres lépcsőzésben ábrázoljuk. A függőleges tengelyen olvasható le az a szám, ahány EVK tartozik az adott sávba. (Ez a támogatottság mértékének gyakorisága.) Első ránézésre is feltűnik a normális eloszláshoz (ún. haranggörbéhez) való erős közelítés, ugyanakkor a nagymértékű szórás is. A 40 és 50 ezer közötti 96 EVK olyan, amelyik nem sérti az egyenlőség elvét és optimálisnak mondható. E két sáv mellett 27-27 olyan EVK-találunk, amelyeket még elfogadható eltérésnek tarthatunk. A hisztogram két szélén azonban már a szakmailag indokolhatónál nagyobb a szórás. Az ide tartozó négy sávban összesen 26 EVK található, ez csaknem 15 százalék (14,77).

A szakmai érvek mellett, vagy inkább előtt a politikai szempontok a döntőek. A választókerületek határainak átszabása komoly rizikóval járhat. Az új választókerületek települési összetétele megváltozik, így a választás végeredménye, mint súlyozott átlag esetleg kedvezőtlen lehet a változást kezdeményező pártra. Hazánkban általában a kormányzati ciklusok közepén szokott felmerülni a parlament létszámának csökkentése, ám mindeddig nem változott az 1989-ben kialakított rendszer. Az amúgy is kétpártrendszer felé közelítő politikai rendszer nem kedvez a kis pártoknak, s előfordulhat, hogy a nagyoknak sem, hiszen esetleg nem marad koalíciós partner. Így nem túl kockázatos megjósolni, hogy a kétharmados parlamenti döntést igénylő választási törvény nehezen módosítható, s különösen igaz ez az egyéni választókerületekre.

A választási adatok megjelenítése és a földrajzi eltérések vizsgálata

A statisztikában minden olyan adatsor térképeken is megjeleníthető, amelynek földrajzi vonatkozása van. A választások során leggyakrabban használt ilyen ábrázolás a kartogram, amelyet a köznyelv általában térképként említ [7]. A személyi számítógép és az adatbázis-kezelő rendszerek megjelenése immár több mint egy évtizede teszi lehetővé nagytömegű adatok gyors feldolgozását. A katonai és üzleti szférából is átkerültek a feldolgozáshoz nélkülözhetetlen térinformatikai és statisztikai szoftverek. A térinformatika által támasztott új lehetőség, a kartogramokon történő ábrázolás nagy előnye a vizuális információ, amely a szavaknál vagy az írásnál nagyságrendileg több, és - és kis tanulás után - könnyebben felfogható ismereteket szolgáltat. Különösen igaz ez a színes kartogramokra, hiszen a szín természetes erőforrás, energiabefektetés nélkül ad információt!

Minden, a választáson adatként megjelenő információ térképre vihető. Szélső eseteket kivéve azonban nincs jelentősége olyan adatok ábrázolásának, mint például a lakóhelyüktől távol, névjegyzékkivonatokkal szavazó polgárok aránya vagy akár az érvénytelenül voksolók százaléka. A kartogramon történő ábrázolás a választásigazgatás területi egységéhez kapcsolódik. Készíthetünk megyei, egyéni választókerületi és települési térképeket. A térképre vihető legkisebb egység - titkos szavazás esetén - a szavazókör lehet. A mellékelt kartogramokban a legkisebb területi egység az egyéni választókerület lesz. A kartogramokhoz minden esetben jelmagyarázat (ún. legenda) is társul. Ez tájékoztat az adott oldalon alkalmazott jelek, színek vagy raszterezés jelentéstartalmáról. Ma már Magyarországon is több választási atlaszból tájékozódhat az érdeklődő.[8] A mellékelt választási kartogramokhoz csak a minimálisan szükséges kommentár található, hiszen feladatunk az ábrázolás főbb lehetőségeinek bemutatása és nem a térképekből levonható (politikai) következtetések ismertetése.

Egyszerű választási térképek

A kartogramok egy része csak arra vállalkozik, hogy a választás egy-egy jellemző adatát mutassa be. Leggyakrabban a választói aktivitás mértékéről, a megválasztott képviselő pártállásáról és egy-egy adott párt társadalmi támogatottságáról készítenek térképeket.

Választói aktivitás

A választási részvétel a választások egyik legfontosabb adata. Azt mutatja meg, hogy a választásra jogosult polgárok milyen arányban vesznek részt a törvényhozó testület megalkotásában. Minél nagyobb a választói aktivitás, annál nagyobb az új parlament, illetve a kormány legitimitása. Az 1. sz. kartogramon az 1998-as választási részvételt mutatja. Azért ezt választottuk, mert az első fordulóban 31 EVK-ban a részvétel nem érte el az 50 százalékot. A jelmagyarázatban itt a piros negatív adattartalmat hordoz, az így jelölt EVK-ban a választó részvétel a kívánatos szint alatt maradt. A térképen jól láthatóak a választói aktivitás területi eltérései. Az egykori Szabolcs megye északi részétől Debrecenig húzódó sávban a legkisebb a részvétel, itt található mind az öt választókerület, ahol már 1990-ben is érvénytelen volt az első forduló, mert a megjelenés 50 százalék alatti volt! Jól követhető az alacsony részvétel területi eloszlása is. A 31 kerületből mindössze egy esik a Dunántúlra, a többi a Tiszántúl északi részére vagy Duna-Tisza közére esik. A nagyobb városokban rendre magasabb a választói aktivitás, területileg pedig a Dunántúl északnyugati részén és a Buda környéki választókerületekben. A főváros belbudai része mind a négy választáson a legmagasabb részvételi arányt mutatta, 2002- ben 82 százalék feletti átlaggal! "Pusztán" a térképek alapján erősen valószínűsíthető, hogy a választói aktivitás sok összetevője közül a település urbanizáltsági foka és a lakosság iskolai végzettségének szintje a két legfontosabb meghatározó tényező.

A képviselők pártállása

A képviselők pártállását abban az esetben érdemes térképen megjeleníteni, amennyiben a szavazás egyéni választókerületekben történik, ahol egyetlen jelölt jut mandátumhoz. Ez a fajta ábrázolási mód a szavazás végeredményét mutatja, tehát érzéketlen arra, hogy a győztes milyen választói támogatottsággal szerzett képviselői helyet. A 2. számú kartogram a 2002. évi választás EVK-ban mandátumot szerzett képviselőinek pártállását mutatja, kitérve arra is, hogy azt az I. vagy a II. fordulóban szerezte-e meg.

Pártok jelöltjeinek támogatottsága

A választási térképek leggyakrabban használt formája az a megoldás, amikor egy adott párt jelöltjeinek támogatottsági arányai kerülnek bemutatásra. Ilyenkor a minimális és maximális arányok között megfelelő számú intervallum-skálát alakítunk ki.[9] Ezekhez a támogatottsági lépcsőkhöz egy-egy színt, vagy árnyékolt, raszterezett mintát rendelünk. Általában 4-7 ilyen lépcső definiálására kerül sor, négynél kevesebb szín túlságosan leegyszerűsít, míg hétnél több minta már áttekinthetetlenné teszi a térképet. Ezúttal nem a jelenkori, hanem a korábbi többpárti választások sorából mutatunk be példát. A 3. sz. kartogram a Demokrata Néppárt (elnökéről gyakran csak Barankovics-pártnak nevezett) 1947. évi eredményeit mutatja be. A püspöklila szín legerősebb árnyalatai minden részletező szöveges értékelésnél szemléletesebben mutatják be azokat járásokat és városokat, ahol a párt a legnagyobb, illetve legkisebb támogatottsággal rendelkezett.

Új megközelítések a választási eredmények térképi ábrázolására

Sokszor azonban nem ilyen egyszerű a helyzet. Amennyiben a választási információk közül csak egyetlen jellemzőt (a választási részvétel vagy adott párt szavazati aránya) akarunk ábrázolni, akkor az különösebb szolgálati tudás nélkül is könnyen értelmezhető. Nehezebb a helyzet akkor, ha egyszerre több tényezőt is figyelembe akarunk venni. Egy-egy földrajzi egységre (szavazókör, település, választókerület) nem egyetlen párt eredménye a jellemző, hanem a szavazáson résztvevő összes párt támogatottsága által alkotott mintázat. Miközben az egész országra 2002-ben használhatjuk a kétpárt-rendszer fogalmát (pontosabban a politológia ezt kvázi kétpártrendszernek nevezi), addig a fővárosban a két nagy párt (az MSZP és a Fidesz) mellett további két középpárt (az SZDSZ és a MIÉP) is stabilnak látszik. Támogatottságuk az utolsó két választáson tíz százalék körüli volt.

A korábban bemutatott, hagyományos választási térképek mellett egyre nagyobb az igény az új, több információt tartalmazó képi megoldásokra. A korábbi kartogramok általában csak egyetlen tényező bemutatására voltak alkalmasak. Márpedig egy-egy választókerületre éppen az ott fellépő jelöltek támogatásának együttes kombinációja, annak mintázata a jellemző. A továbbiakban a korábban bemutatott megoldásoknál többet tudó kartogramokból mutatunk be egy-egy példát.

Termokartogram - adott párt támogatottságának változása az időben

A térinformatika a műszaki gyakorlatból vette át a mind gyakrabban alkalmazott megoldást, az ún. termokartogramot. Ennek segítségével idősoros összehasonlításra van lehetőségünk. Az adott politikai párt által kedvező irányú változásokat, a támogatottság növekedését meleg színárnyalatokkal, míg a visszaesést hideg színek mutatják. Az erősebb árnyalatok a növekedés/csökkenés nagyságát mutatja. Ezúttal sem a jelenkorból veszünk példát. A 4. sz. kartogram a Magyar Kommunista 1947. évi eredményeit hasonlítjuk öszsze a két évvel korábbival, az 1945-ben elért támogatottsággal. A vörös színárnyalataival jelöltük azokat a területeket, ahol a támogatottság nőtt, a kék árnyalataival pedig ahol csökkent. A változást az 1945-ös támogatottsághoz képest, a különbségek a százalékpontok eltérését jelentik. A legtöbb járás/város területén nőtt az MKP befolyása. A Dunántúlon és az ország északkeleti részén a legnagyobb a változás, ugyanis e területen rendkívül alacsony (öt százalék) körüli volt a párt támogatottsága. A jobb teljesítményt felmutató területeken természetesen már kisebb volt a mozgósítható tartalék. Váratlannak mondható, hogy jelentősen visszaesett az MKP két összefüggő területen, az Alföld közepén és a Kiskunság közepén a Duna mentén. A támogatottság csökkenése két okkal függhet össze. E területek közös jellemzője a jó termőföld, a magas hozamok és az életképes önálló parasztgazdaságok nagy száma. Így valószínűleg e területek rendelkeztek a legnagyobb élelmiszer-tartalékokkal, a szovjet hadsereg ellátására különböző módon igénybevett javak mennyisége is itt lehetett a legnagyobb. Talán befolyásoló tényező volt - ha kisebb mértékben is - a kolhozrendszer bevezetésétől való félelem.

Különbségtérkép: koalíció és ellenzék

Egy választásföldrajzi egység mentalitásáról pontosabb képet kapunk, ha a pártok bizonyos csoportjainak támogatottságát összeadjuk, majd összehasonlítjuk más pártok ugyancsak összevont eredményével. Kézenfekvőnek látszik ez kormánykoalíció és a parlamenti ellenzék esetében. Ha a két nagy blokk támogatottságát egymásból kivonjuk, akkor megkapjuk azt az eredményt, amely megmutatja, hogy az adott választókerület (aktuálisan, az adott időpontban) inkább kormánypárti vagy inkább ellenzéki beállítottságú. Az ábrázoláskor használt színek erőssége alapján pedig következtethetünk az irányultság intenzitására is. Minél élénkebbek a színek, annál határozottabb az elkötelezettség az egyik vagy másik oldalra. A halványabb, pasztellszínek azt mutatják, hogy a két oldal támogatottsága a kiegyensúlyozotthoz közeli. A példaként bemutatott 5. sz. kartogramon a 2002. évi választás I. fordulójának EVK eredményeit mutatjuk be. A koalíció oldalán az MSZP és az SZDSZ adatait vontuk össze, míg az ellenzék oldalán a Fidesz és az MDF párosa mellett hozzáadtuk a MIÉP támogatottságát is. Ennek az a szakmai indoka, hogy - bár a MIÉP nem lett parlamenti párt - támogatottságának elhagyása jelentősen torzította volna a szociálliberális koalíció és a jobboldal közötti valóságos különbségeket. A Centrum pártot - számottevő eredménye miatt - nem vontuk be a vizsgálatba. Egyrészt politikai irányultságát nem lehet meghatározni a bal-jobb skálán, másrészt a II. forduló adatainak tanulsága szerint a párt szavazóbázisának másodlagos preferenciája területileg is nagy eltéréseket mutat.

A területi eloszlás vizsgálata klaszteranalízis segítségével

A klaszteranalízis során az egymáshoz közel álló eredményeket egy matematikai eljárás segítségével csoportosítjuk az általunk meghatározott számú csoportba (klaszterbe). Így az egyes csoportokban különböző politikai pártok sajátos mintázatát mutató politikai térségeket kaphatunk. A választásokon 13 párt állított területi listát, ebből nyolcan országos listát is. Három lista kapta meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékos támogatottságot. Negyedikként a 4 százalékot átlépő MIÉP-et is felvettük. Így az érvényes szavazatok 93,06 százalékát reprezentálja a vizsgálat. A kialakítandó csoportok (klaszterek) számát jelen esetben ötben állapítottuk meg. Az eljárás meghatározza az adott klaszterbe tartozó választókerületeket és a rájuk leginkább jellemző választási eredményeket is, ezek az ún. centrumokat.[10] A szokás szerint közölt jellemzők mellett a táblázatba néhány új oszlopot is felvettünk. A "jellemző" oszlopban néhány szóban mutatjuk be az adott csoport fő jellemzőjét, egyrészt a térképes ábrázolás azonosítására, másrészt pedig a könnyebb megértés kedvéért. Az "EVK súlya" oszlop azt mutatja meg, hogy az adott csoportba tartozó EVK-k hány százalékát adják az EVK-k összességének. A részvételi arány azt mutatja meg, hogy az adott csoportba tartozó kerületekben a választójogosultak összessége milyen arányban vettek részt a szavazáson. Az "első két párt" oszlop azt mutatja meg, hogy az adott klaszterbe tartozó kerületekben az összesített szavazatok közül az MSZP és a Fidesz+MDF lista összege hány százalékot reprezentál. Ez mutatja az adott csoportban az általános kétpártosodás mennyire ment vagy nem ment végbe. A klaszteranalízis térképi ábrázolás a 6. sz. kartogramon látható.

Az öt klaszter közül négyben a két nagy párt átlagtól való eltérésének nagysága határozza meg a csoport mintázatát. Egyik lista átlagtól való erős vagy mérsékelt pozitív eltérése csaknem ugyanolyan mérvű negatív eltéréssel jár együtt az ellenfél oldalán. Az egyetlen csoport, az 1. sz. klaszter, ahol mindkét nagy párt 5 százalékpont körüli értékkel gyengébb saját átlagánál, miközben az SZDSZ és a MIÉP saját átlagát jóval meghaladó támogatottsággal bír. Figyelemre méltó az SZDSZ-MIÉP együttfutás, a 6. ábrán jól látható, hogy minden klaszterban az átlagtól való eltérés előjele következetesen azonos, a két párt mintegy feltételezi a másikat.

Az 1. sz. klaszter jellemzője az SZDSZ és a MIÉP kiemelkedő támogatottsága, országos átlaguknál csaknem kétszer erősebbek. Az ide tartozó 19 EVK-ban e két párt majdnem 20 százaléknyi befolyással bír. A jelentős szavazat-koncentrálódás ellenére a kétpártrendszer kialakulása ezekben a kerületekben közel sem ment végbe: az első két lista eredménye a 75 százalékot sem éri el. Csak e csoport jellemzője, hogy a két nagypárt mellett két, a középpártiság határán lévő politikai alakulatot is találunk. A választási részvétel igen magas, 78,45 %, több mint 8 százalékponttal magasabb, mint az országos átlag. Valószínűleg nem csak a legaktívabb, hanem a legtudatosabban szavazó választóközönség jelentős része is itt található. Ilyen mintázatú csoportot 1998-ban is találunk, akkor az SZDSZ 10,26, míg a MIÉP 7,83 százalékot ért el, tehát a centrumérték változása nem jelentős. Jelentős változás viszont, hogy akkor még 42 EVK tartozott a csoportba, az első két párt (akkor is MSZP és Fidesz) 61 százalékos támogatottsággal rendelkezett, s az MDF beszámításával sem érte el a 65 %-ot. A két nagy párt tehát ebben a klaszterban nem potenciális szövetségestől szerzett a 10 százalékpontnyi új szavazatokat, hanem a kisebb pártok korábbi híveit szippantotta be. A csoport földrajzi elhelyezkedése kizárólag a fővároshoz kötődik: a 19 EVK-ból 8 a budai oldalra esik, melyhez újabb 4, Pest megyéhez tartozó, de a budai résszel szomszédos EVK alkot, további 6 EVK pedig a pesti oldal belső részén található.

A 2. sz. csoporthoz tartozik az EVK-k csaknem harmada. Erős a Fidesz+MDF lista, országos átlagánál csaknem 6 százalék ponttal, míg az MSZP 3 százalékponttal gyengébb, mint országos támogatottsága. A pártkoncentráció így is igen magas, e két lista együttes szavazati aránya több mint 86 százalék, az SZDSZ és a MIÉP teljesítménye is alacsony. A klaszterekre jellemző részvételi arány itt a legalacsonyabb, alig haladja meg a kétharmadot. Földrajzilag nagyrészt összefüggő, de az egész ország területén szétszóródó láncolat alkotja. A klaszterba tartozó megyei jogú városok inkább szigetek egy még erősebben a Fidesz által dominált csoportban, ez lesz majd a 4. sz klaszter. Ilyen városok Győr, Sopron, Szombathely, Zalaegerszeg, Kecskemét. Debrecen már az összefüggő Észak-Tiszántúl része, amely Békés és Csongrád megyék északi választókerületein húzódik át Bács-Kiskun déli részére, majd onnan kettéágazva kisebb részt dél-Baranyába, nagyobb részt szinte az egész közép-Dunántúlt betöltve.

A 3. sz. klaszterben igen erős az MSZP, abszolút többségi, 51 százalékos centrumértékkel, míg a Fidesz+MDF lista a 30 százalékot sem éri el. A két legeredményesebb lista együtt 80,88 százalék, azaz éppen eléri a kvázi kétpártiság minimumát. Ehhez hozzájárul az is, hogy úgy az SZDSZ, mint a MIÉP az átlagosnál nagyobb támogatottságot tudhatott maga mögött. A csoportra jellemző részvételi arány magas, 73,27 százalék, csaknem 3 százalékkal több, mint az országos átlag. A klaszterba 30 EVK tartozik, ebből 17 fővárosi EVK, egy kivétellel valamennyi a pesti oldalon. Összefüggő karéjt alkot a Salgótarján-Miskolc tengely, amely a korábbi ipari jelleg és a munkásmozgalmi hagyományok ismeretében szinte törvényszerű. A további hat EVK területileg ugyan nem kapcsolódik össze, de részei az erős MSZP befolyású körzeteknek (5. sz. klaszter). Az ipari jelleg itt is domináns, az egykori ún. szocialista városok közül (a Salgótarján-Miskolc tengelyen elhelyezkedő Kazincbarcika és Ózd mellett) itt található Dunaújváros, Komló, Tatabánya, valamint a szintén döntően ipari lakosságú Pécs 3. EVK.

A 4. csoport a Fidesz+MDF lista megkérdőjelezhetetlen dominanciáját mutatja. A centrumérték magas abszolút többség: 55,55 százalék, 14 százalékponttal magasabb, mint az országos átlag! Az ellenpólus, az MSZP 31 százalékos jellemző értéke 10 százalékponttal gyengébb saját országos támogatottságánál. A két lista együttes támogatottsága itt a legmagasabb, 87 százalékos. Ez azzal is jár, hogy az SZDSZ és a MIÉP sem éri el a 3,5 százalékot! A csoportra jellemző választási aktivitás 1 százalékponttal van az átlag alatt, 69,51 %. Ebbe a klaszterba tartozik 18 EVK, valamivel több, mint az összes kerület 10 százaléka. Földrajzilag ide tartozik szinte az egész Északnyugat- Dunántúl, a Kiskunság északi része és néhány az erős Fidesz körzetekből is kiemelkedő csúcs, mint Hódmezővásárhely, Debrecen 1. és Vásárosnamény EVK.

Az 5. sz. klaszter tér el a legkevésbé az országos átlagtól (5. ábra). Így itt az MSZP 3 százalékponttal jobb, a Fidesz+MDF lista viszont 2 százalékponttal gyengébb. Ugyancsak gyengébb - valamivel több mint fél százalékponttal az SZDSZ és a MIÉP. A két legnagyobb lista társadalmi támogatottság csaknem 84 százalékos, így 1 százalékponttal sem tér el az országos értéktől. A csoport részvételi hajlandósága is kevesebb, mint 1 százalékponttal kisebb az átlagosnál. A klaszterba 51 EVK tartozik, amely csaknem 30 százalékos reprezentációt jelent. Földrajzilag heterogén, de összefüggő területek alkotják. A legtöbb EVK a Salgótarján-Miskolc tengelytől keletre és délre helyezkedik el. Keletre Zemplén déli részétől húzódik át Szabolcsba Nyíregyházáig, délre pedig átíveli Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye egészét. A következő rész a Dél-Dunántúl középső területei: Baranya középső részétől áthúzódik délkelet-Somogyba, benne Pécs és Kaposvár megyei jogú városokkal. A Dunántúl északkeleti részéről ide tartozik a teljes Komárom-Esztergom megye és a hozzá kapcsolódó két Veszprém megyei kerület, majd némi kihagyással Fejér megyén keresztül áthúzódik a Dunán és átöleli a főváros pesti oldalának szinte teljes agglomerációját. Találunk még néhány kisebb területű "szórványt" is, mint Békés megye 4 déli kerületét, két bihari EVK-t. Szeged megyei jogú város két kerülete is ebbe a csoportba tartozik, valószínűleg a nagymérvű protest szavazatok miatt, hiszen a városnak nincsenek erős baloldali tradíciói.

A választási folyamat sok más mozzanata kötődik még a földrajzi térhez. A névjegyzékek összeállítása, a jelölés elfogadása és a választás végeredményének megállapítása is kijelölt településekhez kötődik. E teendőknek azonban már csak áttételesen van köze a választási földrajzhoz, a teendőket a különböző szintű választási jogszabályok rendezik.

In: A közjogi választások egyes elméleti és gyakorlati kérdései. Szerk.: Szoboszlai György, Választási stúdiumok 3. Budapest, 2004, Belügyminisztérium Országos Választási Iroda és Magyar Közigazgatási Intézet, 285-306. o.

1. sz. kartogram

Választási részvétel aránya (%) - 1998

2. sz. kartogram

Parlamenti képviselők pártállása az egyéni választókerületekben - 2000

3. sz. kartogram

A Demokrata Néppárt (DNP) választási eredményei (%) - 1947

4. sz. kartogram

A Magyar Kommunista Párt (MKP) eredményeinek változása 1945-ről 1947-re (százalékpont)

5. sz. kartogram

A kormánykoalíció és a jobboldali pártok támogatottságának különbsége (százalékpont)
2002. egyéni, 1. forduló
(MSZP + SZDSZ) - (FIDESZ-MDF + MIÉP)

[1] André Siegfred: Nyugat-Franciaország politikai térképe a Harmadik Köztársaság idején. In: Válogatás a francia politikatudományból. (Villányi úti könyvek. Politikatudományi sorozat.) Budapest, 1998, 21-40

[2] 2Varga Lajos: országgyűlési választások a dualizmus korában In: Parlamenti választások 1920-1998. Szerk.: Földes György és Hubai László. Bp., 1998., Napvilág Kiadó 17-47.

[3] A Horthy-korszak választásainak további választásföldrajzi kérdéseiről olvasható még: Hubai László: Választók és választói jog Magyarországon (1920-1947) =Társadalmi Szemle 1998. 7. sz. 105-117.; valamint: Parlamenti választások és a politikai rendszer a Horthy-korszakban. =Mérlegen a XX. századi magyar történelem" - értelmezések és értékelések. Jelenkortörténeti műhely III Szerk.: Püski Levente és Valuch Tibor. Debrecen, 1956-os Intézet - Debreceni Egyetem Történelmi Intézet Új- és Legújabbkori Magyar Történelmi Tanszéke, 2002. 89-106.

[4] Az egyetlen kivételt a fentebb említett "Budapest-környék" listás választókerület volt a Horthy-korszakban. Az ide tartozó 22 település közigazgatásilag Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéhez tartozott. A terület nagy része szinte összenőtt az akkori Budapesttel, s meghatározó településeinek (Újpest, Kispest, Pesterzsébet) szociológiai karakterében is inkább a fővárosra hasonlított. Az itt élő lakosság többségének Budapest volt a munkahelye is. Végül 1950-ben csatolták Budapesthez az itt fekvő településeket.

[5]52002-ben Zalában az 50 ezer választójogosultat magában foglaló Zalaszentgrót EVK-hoz 102, a 45 ezres Lentihez ugyancsak 102 település tartozott. Hasonlóan magas számok: Baranyában Siklós EVK-hoz (44 ezer) 94, míg Szigetvárhoz (35 ezer) 71 település tartozott. BAZ-ben Encs EVK (47 ezer) 81 községet reprezentál a parlamentben.

[6] Az országos listáról megszerezhető képviselők számát viszont 12-vel, 58-ra csökkentették, így a parlament létszámát 386 képviselőben határozta meg a törvény. Wiener György: Választások és rendszerváltás - 1990. In: Parlamenti választások 1920-1998. 297-328.
A 386 azért volt mágikus szám, mert az ellenzéki pártok többsége azt hangoztatta, hogy az 1985-ben megválasztott 387 fős parlament túlságosan nagy. Az eredetileg jóval kisebb létszámúra tervezett országgyűlés azonban a különböző érdekeltségű történelmi és újonnan alakult pártok alkujában fokozatosan csúszott fölfelé. (HL)

[7] A földrajztudományban a térképek iránt követelmény a méret és alakhelyesség. A statisztika inkább a megjeleníteni kívánt jelenség plasztikus, közérthető láttatására törekszik, s vele szemben nem követelmény a méret és alakhelyesség. A kétféle ábrázolásmód között általában nincs jelentős különbség.

[8] Mészáros József - Szakadát István: Magyarország politikai atlasza. 1995. Konrad Adenauer Alapítvány és Magyarország politikai atlasza. 1998. Budapest, 1999, Osiris Kiadó; Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza 1920-2000. I-III. kötet + CD-ROM, Napvilág Kiadó 2001

[9] A térinformatikai programok általában többféle lehetőséget kínálnak a lépcsőzés kialakítására. Gyakran használatos még az egyenlő elemszámokat tartalmazó kartogram, amely például 5 lépcső esetén azt mutatja be, mely választókerületek tartoznak az alsó-, felső-, illetve a többi ötödhöz (kvintilishez).

[10] Az öt klaszter kialakítása 20 iterációs lépésben történt, a centrumok távolsága: